2024.04.13., szombat - Ida
Debrecen: 9o - 9o
Az ország 19 megyéjében

120 éve született az ember, aki beszélni tudott az állatokkal

Wolfy | 2023. november 07. - 10:10
120 éve született az ember, aki beszélni tudott az állatokkal

1903. november 7-én látta meg a napvilágot Konrad Lorenz Nobel-díjas osztrák etológus.

Konrad Lorenz jómódú bécsi orvoscsaládban jött a világra. Gyerekkorától érdekelték az állatok, otthon is sokat tartott belőlük. Később a schönbrunni állatkertben állatápoló lett. 1922-ben orvosi szakra iratkozott a New York-i Columbia Egyetemen, majd Bécsben folytatta tanulmányait. Közben etológiai kutatásait is folytatta, csókáiról vezetett naplóját a Journal für Ornithologie közölte. 1928-ban orvosi, 1933-ban zoológiai doktori fokozatot szerzett Bécsben, és madártelepeket alapított, ahol a csókák mellett a vadlibák viselkedését tanulmányozta.

Madármegfigyeléseiről írt cikkeivel nemzetközi hírnevet szerzett. 1935-ben írta le a kacsa- és libafiókáknál a bevésődés jelenségét: kikelésük után azonosítják valódi vagy pótszülőjüket, és azt követik. Ez egész életükre meghatározza viselkedésüket. 1937-ben a Német Állatlélektani Társaság folyóiratának, a Zeitschrift für Tierpsychologie-nak a társfőszerkesztője lett, és összehasonlító anatómiai és állatlélektani előadásokat tartott a bécsi egyetemen.

A bécsi professzorok többsége helytelenítette Lorenz etológiai kutatásait, ezért egy német alapítványhoz pályázott kutatásainak támogatására. 1937-ben politikai meggyőződése és származása miatt először visszautasították, de később mégis sikerrel járt. 1938. június 28-án Lorenz felvételét kérte a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba (NSDAP), ezzel megalapozta jövőbeni kutatásait és pozícióját. Több megjelent írásában is támogatta a nemzetiszocialisták ideológiáit a világháború lezárásáig.

1940-42-ben az általános pszichológia tanszéket vezette a königsbergi Albertus Egyetemen, ám egy évvel oktatói tevékenységének megkezdése után be is fejezte azt, mert a Wehrmacht 1941-ben behívta katonának. Rövid kiképzést követően 1942-ben katonai pszichiáter és neurológus lett Posenben (ma Poznan, Lengyelország) egy katonai kórházban, majd szovjet hadifogságba esett. 1948-ban tért haza Ausztriába, ahol magatartáskutató intézetet alapított. 1950-ben a Max Planck Társaság Buldernben létrehozott számára egy viselkedéskutatási központot, majd Seewiesenben a Viselkedésfiziológiai Max Planck Intézetet, amelyet 1958-ban avattak fel, és amelynek Lorenz 1961-73 között az igazgatója is volt.

Első munkáiban az ösztönös viselkedésekkel foglalkozott, és azt vizsgálta, hogy két vagy több egyszerre aktiválódó ösztön milyen viselkedést eredményez az állatoknál. Nikolaas Tinbergennel együtt kimutatta, hogy a különböző magatartások egyetlen cselekvéssorban jelennek meg. Fényt derített arra is, hogyan fejlődik az egyedi élet során az állatok viselkedése.

Később az emberek viselkedésére alkalmazta az etológia eredményeit.

Az agresszió (1963) című könyvében kifejtette: a háborúnak velünk született okai vannak, de ezt környezeti hatásokkal, megértéssel és az alapvető szükségletek kielégítésével módosítani lehet. Az állatoknál a harcnak pozitív szerepe van a túlélés szempontjából, Lorenz szerint az ember agresszív hajlamait is hasznos formában lehetne ritualizálni. 1972-ben kiadott, A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében az elsők között hívta föl a figyelmet, hogy az atomháború mellett az ökológiai katasztrófa, a túlnépesedés, a genetikai bántalmak is veszélyeztetik az emberiséget. Ezért és egy alsó-ausztriai atomerőmű megépítésének megakadályozásáért a zöld mozgalmak egyik elindítójának is tartják.

A tükör hátoldala - Az emberi megismerés természetrajza című 1973-as munkájában az emberi intelligenciát vizsgálta, és a modern civilizáció problémáit jórészt a munka által feltárt korlátoknak tulajdonította. A Salamon király gyűrűje (1949), illetve az Ember és kutya (1949) című művében az állatokkal kapcsolatos tapasztalatairól számol be szórakoztató módon. 1978-as Összehasonlító magatartáskutatás című könyve munkásságának összefoglalása.

Eszméi segítették a tudományt abban, hogy megértse a magatartásminták evolúciós eredetét, segített az agresszió gyökereinek feltárásában. Az állati magatartás kutatásáért Karl von Frisch és Nikolaas Tinbergen társaságában 1973-ban orvosi Nobel-díjat kapott.

Munkásságával hozzájárult a molekuláris biológia magatartáskutatásban való alkalmazásához. 2015-ben a Salzburgi Egyetem a náci ideológia terjesztése miatt visszavonta az 1983-ben odaítélt díszdoktori címét. Náci párttagságát élete végén cáfolta, mondván, hogy sohasem volt tagsági igazolványa, de azt elismerte, hogy az 1940-es években megjelent cikkeiben "a nemzetiszocialista rezsim manapság joggal gyűlölt nyelvén" fejezte ki magát.

Az etológus, aki "beszélni tudott az állatokkal" 1989. február 27-én, 85 éves korában halt meg Bécsben.