Miből lesz a cserebogár? Itt vannak az új ifjú tehetségeink

Ők az idei Junior Prima díjasok.
Öt fiatal művésznek ítélte oda idén a szakmai zsűri a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában. Színházak, szakmai és érdekképviseleti szervezetek 48 jelöltet állítottak ebben az évben. Közülük választotta ki a hattagú zsűri azokat, akiket érdemesnek tart az elismerésre.
A pénzjutalommal járó díjjal azokat a harminc év alatti művészeket jutalmazzák, akik korosztályuk legjobbjai között is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Ezúttal a következő ifjú tehetségek részesültek az elismerésben:
- Giliga Ilka díszlet- és jelmeztervező,
- Hajdu Tibor színész, a Győri Nemzeti Színház tagja,
- László Lili színész, az Orlai Produkció alkotóközösségének tagja,
- Medveczky Balázs színész, a Vígszínház társulatának tagja,
- Tarnóczi Jakab, a Katona József Színház rendezője.
Nemcsak múltbéli teljesítményért kapják ezt az elismerést, hanem azért is, mert számítanak önökre a jövőben a hazai művészeti életben, a hazai közéletben
- Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja,
- Káel Csaba rendező, a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos,
- Máté Gábor színész-rendező, a Katona József Színház igazgatója,
- Oberfrank Pál színész, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója,
- Orlai Tibor színházi producer,
- Rudolf Péter színész, a Vígszínház igazgatója.
Az idén tizenötödik alkalommal adták át a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában, az idei jutalmazottakkal együtt eddig 111 fiatalnak ítélték oda az elismerést.
A Junior Prima Díjat tudomány kategóriában a Magyar Fejlesztési Bank, zene kategóriában az MVM Magyar Villamos Művek, népművészet kategóriában a Docler Holding, sajtó kategóriában a KAVOSZ, színház-, film- és táncművészet kategóriában pedig az MBH Bank támogatja társalapítóként és mecénásként.