Már nemcsak Magyarországnak van tortája, hanem a fővárosnak is

Különleges ízvilágú sütemény lett idén Budapest desszertje. A kreációt először ezen a hétvégén, az Édes Napok Budapest fesztiválon kóstolhatják meg az érdeklődők a Szent István Bazilika előtt.
Az Édes Napok Európa egyik legnagyobb csokoládé és édesség tematikájú szakvására: a Szent István téren több mint negyven kiállító mutatja be édességeit – tudtuk meg a rendezvény főszervezőjétől.
Az a szándékunk, hogy erősítsük a minőségi édességfogyasztás kultúráját, és a tömegáruk mellett a különleges hazai produktumokra fókuszáljunk
– mondta Rebrus Csaba, aki a Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) elnökeként is segíteni kívánja a hazai cukrászatok, édességmanufaktúrák megerősödését.
Idén egy különleges ízvilágú sütemény lett Budapest desszertje. A cukrászverseny tavalyi győztese által választott idei két kötelező alapanyag a fekete ribizli és a tonkabab volt - árulta el az idei győztes süteményt megalkotó Sugar Design Cukrászda tulajdonosa.
Süteményünket alul fekete szezámos piskóta alkotja, amelyet fekete ribizlis puha zselével töltöttünk be, erre tonkababos, áfonyás feketeribiszke-mousse került belga étcsokoládé-ganache-sal és ropogós krokantpralinéval. Mivel a fekete ribizli igen aromás és savas gyümölcs, ezért áfonyával párosítottuk, amelyhez nagyon jól passzol a tonkabab
– magyarázta el Horváth Eszter, aki kiemelte a desszerthez felhasznált, 65 százalékos kakaótartalmú különleges bio-étcsokoládét, amely Madagaszkár északi részén, tamarindfák között termesztett kakaóbabokból készül, és emiatt egyedülállóan gyümölcsös ízjegyekkel rendelkezik.
Vaslóczki Orsolyával, a Sugar főcukrászával együtt Japánban kóstoltak először fekete szezámos süteményt, és azonnal beleszerettek az ízébe. A szezám jól harmonizál a savas gyümölcsökkel, ezért választották a piskótához, amelyhez liszt helyett pirított fekete szezámot használtak, a piskóta így gluténmentes lett.
A zsűrizés anonim módon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes kilétét. A zsűri által kiválasztott sütemény hagyományosan az Édes Napokon debütál minden évben, így a készítők rögtön visszajelzést kaphatnak a fogyasztóktól. Nos, ha már itt tartunk, elárulhatom: nekem bejött.
Fotó: Wolfy