Harminc focipályányi lesz a debreceni akkugyár

Óriási, 21 hektáros lesz a debreceni akkumulátorgyár területe, tudta meg a Debreciner. Az adatigénylés során kiperelt dokumentum szerint a CATL beruházásának első üteme megkapta az építési engedélyt – a tervek szerint lesz második és harmadik ütem is.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásA dokumentum alapján a CATL egy cellagyártó és egy közműellátó épületet, valamint egy tűzivíztartály-szivattyúházat, a főportát építhet fel a Debrecen határában található ipari parkban.
Az engedélyező dokumentumból kiderül, hogy a felhúzandó épületek közül a legnagyobb a cellagyártó, aminek befoglaló mérete 832,58 méterszer 157,28 méter. Háromszintes, lapos tetejű vasbeton épület lesz, magassága közel 20 méter – ez egy hétemeletes háznak felel meg. Ez nagyjából harmincszor akkora, mint a debreceni Nagyerdei Stadion.