Irodalom éjszakája – három napon át Debrecenben

A helyszíneken most is a Csokonai Színház művészei olvasnak fel, az idei évben rekordszámú, 27 ország szerzőjének műveiből.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásAz egyes helyszíneken most is a teátrum művészei olvasnak fel, az idei évben rekordszámú, 27 ország (többek között Izrael, Franciaország, Portugália vagy Belgium) 27 szerzőjének műveiből – áll a közleményben.
Minden nap lesz 2-2 jelnyelvre tolmácsolt felolvasás, a programfüzetben és a honlapon pedig feltüntetik, mely helyszínek érhetők el a mozgásukban korlátozott vendégek számára is.
Míg tavaly a sziget nyújtotta menedék szolgált témául, idén a (láb)nyomok olvasása, kutatása nyújt tájékozódást és ad fókuszt a választott szövegeknek – idézik Nagy Gabriellát, az Irodalom éjszakája szövegkurátorát, a Litera főszerkesztőjét.
Az élő felolvasásokat 9 szabadtéri helyszínen párhuzamosan rendezik meg, de a szervezők mindenütt biztosítanak esőhelyszíneket is. Mindenhol egy adott szerző művének 10-15 perces részlete hangzik el 19:00, 19:30, 20:00, 20:30, 21:00 órai kezdéssel.
A helyszínek között szerepel a Csokonai Színház fogadótere, a Csokonai Fórum Orfeum terasza, a Debreceni Református Kollégium és a Szabó Magda Emlékház udvara, valamint az Egykori Verestorony (Üvegpiramis) is.
A közlemény idézi Puskás Istvánt, Debrecen alpolgármesterét, aki szerint már önmagukban lábnyomok az estéről estére különböző helyszíneken felhangzó szövegek. Gemza Péter, a Csokonai Színház igazgatója pedig azt emeli ki: hagynunk kell, hogy kíváncsiságunk és nyitottságunk új ösvényekre vigyen, mert a program lényege az, hogy minden évben új írókat ismerjünk meg.
Az esemény az európai kulturális intézetek magyarországi hálózata, az EUNIC Hungary és a Csokonai Színház együttműködésében, Debrecen város és a Deutsche Kulturforum támogatásával valósul meg.
A programon való részvétel ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel.
A részletes program az irodalomejszakaja.hu oldalon érhető el.