Megújult az esztergomi bazilika előtti tér

Elkészült az esztergomi bazilika előtti tér felújítása, a beruházás során egy Tourinform irodát is telepítettek a tér közelébe.
Hernádi Ádám (Fidesz-KDNP), Esztergom polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a munkálatok során
- 7300 négyzetméteren rendezték a zöldfelületeket,
- a felhajtó rámpa két oldalán virágokat, 15 fát ültettek,
- öntözőrendszert építettek ki,
- 18 új padot helyeztek el,
- korszerűsítették az elektromos hálózatot,
- valamint megújították a közvilágítást.
A több mint 300 millió forint értékű állami támogatással megvalósult projektet az önkormányzat a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel és az Esztergomi Turisztikai Nonprofit Kft.-vel konzorciumban valósította meg.
A Magyar Turisztikai Ügynökség turizmus-stratégiai megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese az átadáson elmondta, hogy
az év első négy hónapjában az előző évhez képest 48 százalékkal több külföldi turista látogatott el Esztergomba.
Suhajda-Molnár Anikó hozzátette, a város szálláshelyei tavaly 114 ezer vendéget és 243 ezer vendégéjszakát regisztráltak, ezzel pedig
Esztergom volt a második legnépszerűbb turistacélpont a térségben.
A 2023-as nyári hónapokra eddig 41 ezer vendégéjszakára érkezett be előfoglalás Esztergomban, amelynek 80 százaléka belföldi.
Fotó: Facebook/Hernádi Ádám oldala