Dupláz a kormány: még egy kínai akkumulátorgyárat építenének Debrecenbe 400 milliárdból - az Európai Bizottsághoz fordul a Párbeszéd

Mintegy 400 milliárd forintos beruházással Debrecenben építi fel első európai üzemét a világ kilencedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója, a kínai Eve Power, és ennek nyomán több mint ezer új munkahely jön létre - jelentette be a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a hajdúsági városban. "Ezért szeretném itt leszögezni, hogy a debreceni embereknek az elektromos akkumulátorgyárak építése miatt semmi félnivalójuk nincsen. Magyarországon ugyanis az európainál jóval szigorúbb környezetvédelmi előírásokat alkalmazunk" - közölte. Újabb panasszal fordul az Európai Bizottsághoz Jávor Benedek, a Párbeszéd – Zöldek európai parlamenti listavezetője: ezúttal a kedden bejelentett újabb debreceni, a kínai EVE Energy által létesítendő gigantikus akkumulátorgyárral szemben él kifogással.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
Támogatás400 milliárd forintból Debrecenben építi fel első európai üzemét a kínai Eve Power
A tárcavezető arról számolt be, hogy a vállalat a BMW kérésére érkezett, hogy a magyarországi gyárát ellássa új generációs, hengeres akkumulátorcellákkal. Az állam a 400 milliárd forintos projekthez 14 milliárd forint támogatást biztosít, így segítve több mint ezer új munkahely létrehozását.
Tudatta, hogy a környezetbarát beruházás vízigényének 95 százalékát tisztított szennyvízből és felszíni vízből biztosítják, ráadásul a cég a technológiai szennyvíz egy részét már a helyszínen újrahasznosítja majd.
Illetve közölte, hogy a kormány újabb jelentős fejlesztéseket fog finanszírozni a városban, például 108 milliárd forint értékben korszerűsítik a vízi közműrendszert, azaz a vízellátást és a szennyvízelvezetést. "Én azt gondolom, hogy itt a vízért jogosan aggódók is elégedettek lehetnek" - fogalmazott.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarországon kevés kérdésben van olyan széles körű konszenzus, mint a környezetvédelem fontosságát illetően.
"A kormány egyértelmű célkitűzése, hogy Magyarország a környezetvédelem globális éllovasa legyen. Egyértelműen az a célunk, hogy Magyarország azon országok közé tartozzon, amelyek a legtöbbet teszik a környezet megvédése és a bolygónk megőrzése érdekében"
- jelentette ki.
Ennek kapcsán pedig emlékeztetett a zöld fordulatot előíró európai döntésekre, és aláhúzta, hogy a cél eléréséhez meg kell szüntetni a legsúlyosabban szennyező forrásokat, amihez a károsanyag-kibocsátás 14 százalékáért felelős közúti közlekedés elektromos átállására is szükség van.
"Elektromos autók nélkül nem lehet sikerre vinni az európai zöld megállapodást, márpedig elektromos autók nincsenek elektromos akkumulátorok nélkül (.) Akkor egyszerűen elveszett a környezetvédelem ügye és elveszett az a harc, amelyet a globális klímaváltozás ellen folytatunk"
- mutatott rá.
"Nyilvánvaló, hogy az embereknek saját lakóhelyük biztonsága a legfontosabb. Ez teljesen jogos érzés, azonban ezt kihasználni tisztességtelen módon már nem helyes és nem is tolerálható" - húzta alá.
"Ezért szeretném itt leszögezni, hogy a debreceni embereknek az elektromos akkumulátorgyárak építése miatt semmi félnivalójuk nincsen. Magyarországon ugyanis az európainál jóval szigorúbb környezetvédelmi előírásokat alkalmazunk"
- közölte.
"Aki nem vállalja ezeknek a szabályoknak a betartását, az egész egyszerűen nem építhet gyárat Magyarországon"
- tette hozzá.
Végezetül pedig megerősítette, hogy a kormány továbbra is támogatni fogja az elektromos átálláshoz szükséges autóipari beruházásokat, mivel ezek tartják növekedési pályán a gazdaságot, ráadásul több könnyítés is elfogadásra vár a beruházástámogatási rendszert illetően.
Stop akkumulátorgyárak: az Európai Bizottsághoz fordul a Párbeszéd – ZÖLDEK
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt