Felfüggesztettet kapott az unokája arcába harapó nagymama

A kisgyermek arca zúzódott, a harapás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A frisshirek.hu, az a média hiány, ami egy működő demokráciában természetes kellene legyen, éspedig elfogulatlan, naprakész hírek közvetítője közéletről, politikáról, kultúráról egyaránt. Nálunk nincs és nem is lesz részrehajlás! Hogy ez így is maradjon, kérünk, támogasd munkánkat adományoddal, hívd meg ismerőseid, hogy olvassanak bennünket, kövess és lájkolj minket a közösségi médiában is.
TámogatásTárgyalás kitűzése nélkül 1 év börtönbüntetést kapott egy nő, aki arcon harapta ötéves unokáját a debreceni kórházban – derül ki a Debreceni Törvényszék közleményéből.
A bíróság szerint a gyermek 2021 szeptemberében került kórházba, ahol gyógykezelés alatt állt, 53 éves nagymamája pár nappal később látogatta meg. A vádlottat azonban egy telefonbeszélgetés felzaklatta, ezután indulatosan visszament a kórterembe, ahol a kiskorú beszélgetni kezdett vele.
Az asszony hirtelen rákiáltott az unokájára, két kézzel megragadta az ágyban fekvő gyermeket, ezután magához rántotta és beleharapott a bal arcába.
A kisgyermek arca zúzódott, a harapás következtében 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A Debreceni Járási Ügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű testi sértés bűntettével vádolta az asszonyt, a meghozott büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek. A járásbíróság a büntetés végrehajtását 2 év és 6 hónap próbaidőre felfüggesztette.
Fotó: Debreceni kórház oldala