2023.12.08., péntek - Mária
Debrecen: -0o - -0o
Az ország 19 megyéjében

Három éven belül elkészül a kínai akkumulátorgyár Debrecenben

frisshirek.hu | 2023. február 11. - 19:50
Három éven belül elkészül a kínai akkumulátorgyár Debrecenben

Óriási indulatokat váltott ki Debrecenben és környékén a kínai CATL beruházása, amely a világ egyik legnagyobb akkumulátorgyárát építené meg a város határában, amelyre 320 milliárd forintos állami támogatást kaptak a kormánytól. Az akkumulátorgyár kapacitása a projekt befejezését követően várhatóan eléri a 100 gigawattórát, hogy ez mekkora léptéket jelent, azt tudni kell, hogy jelenleg Magyarország akkumulátorgyártási kapacitása 40 gigawattórát tesz ki - írja a 24.hu.

Az index.hu kérdésére elárulták, hogy az első létesítmények várhatóan három éven belül elkészülnek. Biztosították az aggódókat arról, hogy  állítják, talaj- és talajvízszennyezés nem várható.

„A számított levegőterhelése a túlbecslések ellenére, a telephelyen belül is az egészségügyi határérték alatt fog maradni. A projekt nem jelent környezeti és egészségügyi kockázatot”

– írták.

A vállalat azt is közölte, hogy telephelyeiken világszerte a „jó szomszéd” filozófiáját követik a gyárakat körülvevő közösségekkel, a helyi lakosok jólétét tekintik elsődleges szempontnak:

„számunkra Debrecenben a lakosság vízellátásának biztonsága az első helyen áll. Az üzem vízfogyasztása nem veszélyezteti a helyi ivóvízellátást. A lehető legkörnyezetbarátabb technológia alkalmazása miatt az üzem átlagosan 3378 köbméter/nap vízfogyasztást fog eredményezni, és számításaik szerint Debrecen jelenlegi vízfogyasztásához képest ez nem jelentős mennyiség”

– állították. Megírta a Frisshirek.hu is, hogy ezt az állításukat kérdőjelezi meg egy tanulmány, amit gyorsan levettek a kormányhivatal oldaláról, mert állítólag téves volt benne a fogalmazás, és javításra kérték a fogalmazóját. 

Hogy ez mennyire nyugtatja meg a helyieket? Nos, az előzmények tükrében semennyire. 

Fotó: Autonavigátor weboldala