2022.12.07., szerda - Ambrus
Debrecen: 2o - 2o
Az ország 19 megyéjében

Aknából került elő a rendőrség elől bujkáló csaló

frisshirek.hu, 2022. augusztus 27. - 10:00
Aknából került elő a rendőrség elől bujkáló csaló
Évek óta bujkált öt-, illetve hároméves fegyházbüntetése elől két férfi, akiket most egyszerre fogtak el a budapesti célkörözési nyomozók.

A fővárosi nyomozók a napokban két évek óta bujkáló elítélt férfit fogtak el - írja a rendőrségi portál. Az egyikük a 47 éves budapesti M. Zoltán, akit csalás miatt ítéltek öt év fegyházra, mivel nem vonult börtönbe, ezért 2020 őszén elfogatóparancsot adtak ki ellene. A másik férfi a 40 éves, szintén budapesti T. Bálint, akit 2019 nyara óta köröztek, ő új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt kiszabott hároméves fegyházbüntetését nem kezdte meg.

Mivel a két férfit a korábban ismert címeiken, és vélhető tartózkodási helyeiken sem találták, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya indított adatgyűjtést, melynek eredményeként  augusztus 25-én kattant a bilincs a keresett férfiak csuklóján.

M. Zoltánt egy Szabadszállás környéki tanya többszöri átkutatását követően találták meg. Első pillanatra úgy tűnt, hogy a férfi nem tartózkodik az ingatlanban, noha a bűnügyi információk szerint ott kellett lennie. Végül egy padlóhoz rögzített ágy matracát fölemelve vették észre a létrát, ami egy üregbe vezetett, ebben az üregben rejtőzött a keresett férfi. -írják.

T. Bálintot a másik letartóztatott férfi kőbányai, három kutyával őrzött családi házában ugyanezen a napon fogták el a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály és a Közrendvédelmi Főosztály munkatársai.

Mindkét férfit büntetés-végrehajtási intézetbe vitték, ahol megkezdték jogerősen kiszabott szabadságvesztésük régen esedékes letöltését.