A magyar felnőttek 25 százaléka vallja azt, hogy nem teljesen független anyagilag a szüleitől, a magas arány fő tényezője, hogy a 18-39 éves korosztálynak több mint fele van ebben a helyzetben saját értékelése szerint - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár által megrendelt, az MTI-hez is eljuttatott kutatásból.

A Magyar Target-Pulzus Média Kutató 1157 megkérdezett körében májusban elvégzett reprezentatív felmérése azt mutatja, hogy a 18-39 éves korosztályban 9 százalék még teljes mértékben a szülei támogatásától függ, további 9 százalék rendszeresen kap támogatást szüleitől. Ezen felül 12 százalék ugyan nem független a szülőktől, de szeretne azzá válni. További 20 százalék azok aránya, aki csak nagyobb kiadások esetén számít támogatásra a szüleitől. A korcsoportban csupán 45 százalék tartja teljesen függetlennek magát.

Míg a 18 év feletti teljes lakosság 67 százaléka tartja magát teljesen önállónak anyagi szempontból, ez a községekben élők körében csak 60 százalék. A megyeszékhelyen élők között 75, a fővárosiaknál 72, a más városokban élőknél 68 százalék ez az arány. A felmérésből kiderült az is, hogy a teljes mértékben szülői segítségre szorulók és a rendszeresen támogatást kapók aránya a falvakban 10 százalék, míg Budapesten, a megyeszékhelyeken és városokban 7 százalék.

A kutatók vizsgálták azt is, hogy milyen élethelyzetben fordulnak anyagi segítségért az emberek rokonaikhoz. A legtöbben (61 százalék) csak vészhelyzetben tennék ezt, 10 százalék viszont sosem. A segítségkérést indokló élethelyzetek között 36 százalék jelölte meg az orvosi beavatkozásokat, 30 százalék a lakásvásárlást, és csak 14 százalék a gyermeknevelést, 8 százalék a mindennapi költéseket, 2 százalék a szórakozást.

Mi az a mamahotel?

Sokan arra hivatkoznak, hogy nincs pénzük lakást venni vagy bérelni a gyermeküknek, ezért lakik még mindig otthon. 

A gazdasági szempontok lehet, hogy szerepet játszanak a kérdésben, de ez általában kifogás. Ha valaki el akar költözni, akkor tud munkát vállalni, tud spórolni, meg tudja oldani a kérdést. Az egész egy döntéssel indul, utána mindig jönnek a lehetőségek akár pénzkeresetre, akár lakhatásra vonatkozóan. Lehet, hogy ismerősi körben éppen megüresedik valakinek a lakása vagy albérletben a szobája, mert például külföldre megy ösztöndíjjal. Mindig van megoldás és általában egy olyan verzió is, amire elsőre egyáltalán nem gondolunk. Tehát az anyagi szempontokat tartom a legkevésbé jellemzőnek, ugyanakkor legtöbbet hangoztatottnak. Azt gondolom, az érintettek sincsenek sokszor tudatában annak, hogy valójában miért nem költöznek el otthonról. A valós okok között talán meglepően nem az az elsődleges, hogy a (fiatal) felnőtt nem akar elköltözni otthonról, hanem az, hogy a szülő – gyakran nem tudatosan – nem akarja, hogy leváljon a gyerek, aki így a mamahotel lakója lesz.

A leválni nem akaró vagy nem tudó fiatalok laknak az úgynevezett mamahotelben, azaz a szüleikkel, vagy ha elváltak a szülők, akkor többnyire az édesanyjukkal. A mamahotel jelenség kialakulásában nagy szerepet játszik az elkényeztetés, és ezzel összefüggésben az, hogy a szülőnek lelkileg szüksége van arra, hogy ne repüljön ki a gyerek.

Egy rendkívül kényelmes megoldásról van szó, hiszen a tiszta ruha és az étel általában rendelkezésre áll, többségüknek még a rezsibe sem kell beszállniuk. A mamahotel azonban jóval többe kerül, mint gondolják. Ugyanis az a fiatal felnőtt, akiről valamilyen szinten még mindig a szülő gondoskodik, nem válik felnőtté. Az a szülő pedig, aki azt gondolja, hogy azzal segít a gyermekének, hogy megtesz helyette dolgokat, amelyeket a fiatal felnőttnek kellene megtennie, valójában árt a gyerekének, ugyanis az önállótlanság számos mentális problémához vezet. Aki önállótlan, annak nincs visszacsatolása arról, hogy el tud végezni feladatokat, például el tudja tartani magát, kezelni tudja a pénzügyeit, meg tud oldani váratlan helyzeteket, el tudja érni a céljait – így nincs önbizalma. Akinek nincs célja, önbizalma, az nem tud megküzdeni az élet kihívásaival, és előbb-utóbb menekülőútvonalakat fog választani (például szenvedélybeteg lesz, jön az alkohol, a drog stb.). Az elkényeztetés nem megoldás, a szülő feladata felkészíteni gyermekét az élet kihívásaira, és ha ez nem történik meg, az mindig visszaüt.

Sok szülő is hibás, mert nem akarja, hogy elköltözzön a már felnőtt gyereke. Lehet, hogy azért nem akarja, mert magányos. Vagy azért, mert megszokta, hogy másokat szolgál, így érzi fontosnak magát. A gyermeke révén azt érzi, hogy szükség van rá. Az is lehet, hogy kontrollálni akarja, mit csinál a gyermeke, tudni akar mindenről. És az is elképzelhető, hogy a gyerekét infantilizálja és elhiteti vele, hogy alkalmatlan arra, hogy megálljon egyedül a lábán. Mivel a gyereknek nincs tapasztalata arról, hogy képes önállóan létezni, ragaszkodik a szülőhöz, hiszen ki van szolgáltatva neki. Az is lehet, hogy a szülő bűntudatot kelt a gyermekében: „Mi lesz velem, ha te elköltözöl?” És az is előfordulhat, hogy a szülő elvált, nincs párkapcsolata és gyerekéből „társat” csinál. Vele beszéli meg a mindennapos problémáit, és már csak ezért sem akarja, hogy a gyerek elköltözzön. Amit fontos tudni: ha a szülő akadályozza a gyermeke leválását, az lelki bántalmazásnak számít és a gyerek számára természetesen nagyon megterhelő és káros.