2022.09.29., csütörtök - Mihály
Debrecen: 12o - 12o
Az ország 19 megyéjében

Kedden indul az U18-as kosárlabda-világbajnokság Debrecenben

frisshirek.hu, 2022. augusztus 23. - 00:21
Kedden indul az U18-as kosárlabda-világbajnokság Debrecenben
Keddtől vasárnapig rendezik Debrecenben az U18-as 3x3-as kosárlabda-világbajnokságra, melyen a magyar férfi és női válogatott is részt vesz.

A karneváli hetet követően a kosárlabdáé a főszerep a Nagytemplom előtti téren, ahol 2016 óta sorozatban hetedszer rendeznek 3x3-as tornákat. A szervezők ezerfős arénával várják az olimpiai programba bekerült, és tavaly Tokióban be is mutatkozó szakág rajongóit.

A hétfői sajtótájékoztatón Széles Diána alpolgármester kiemelte, arra törekednek, hogy minél több nagyszabású eseményt tudjanak megrendezni, mivel ezek a tornák messzire viszik a város jó hírét.

"Korábbi játékosként külön öröm számomra, hogy a 3x3-as szakág is elképesztően népszerű, évről évre sok fiatalt vonz a parkettre, akik elé a DEAC Kosárlabda Akadémián, valamint a Debreceni Sportcentrumon keresztül egy teljes karrierívet fel tudunk vázolni. Amikor a FIBA elnöke 2021-ben nálunk járt, azt mondta, hogy olyan, mintha a kosárlabda otthonában tartózkodna" - fejtette ki.

Becsky István, a szervezőbizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a magyar válogatott két Európa-bajnoki címmel és egy világbajnoki bronzzal gazdagodott Debrecenben.

Maximiliano Palheiro, a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) 3x3-as szakágának a vezetője szerint fontos, hogy visszatérjenek az olyan helyszínekre, melyek a kezdetektől fogva segítettek az olimpiai programba kerülésben.    

A korosztályos vb-n 20 női és 20 férfi csapat küzd meg a világbajnoki címért. Tavaly a debreceni Szabó Zitával felálló női csapat bronzérmet nyert, és idén is lesz hajdúsági érdekeltsége a tornának, mivel a férfi szövetségi kapitány az elmúlt idényben a DEAC segédedzőjeként dolgozó Lekli József, a keretben pedig Hegedűs Brúnó és Gadus Bogdán révén a DEAC Kosárlabda Akadémia növendékei is pályára lépnek. Rajtuk kívül Bata Olivér és Major Bulcsú alkotja majd a hazai együttest, amely - más felállásban - tavaly 13. lett a vb-n.

A csoportbeosztásban a csapatok négy ötösben mérkőznek meg egymással péntekig, a hétvégén pedig a kieséses szakaszt és a helyosztókat tartják. A férfiak az A csoportban az első kiemelt Németországgal, a tavaly elődöntős Egyiptommal, továbbá Szerbiával, valamint Trinidad és Tobagóval csapnak össze.

A Nagy Réka, Dávid Mia, Varga Napsugár és Zsámár Panna összeállítású női válogatottra a B csoportban Üzbegisztán, Franciaország, Mexikó és Hollandia vár. Károlyi Andrea szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy különösen a franciák és a hollandok ellen számít kemény mérkőzésekre. A szakvezető konkrét célt nem fogalmazott meg, de kifejtette, a 3x3-as együttesek összetétele évről évre cserélődik, így sosem lehet előre tudni, hogy melyik gárda milyen játékerőt képvisel.    

"A pécsi Nagy Réka már tavaly is ott volt a dobogós csapatban, a többi fiú és lány újonc lesz a vb-n" - tájékoztatta az MTI-t a szövetség részéről Vereb József 3x3-as válogatott referens. "Ebben a szakágban az U18-as korosztály az első, amelynek vb-t rendez a nemzetközi szövetség, így mindig sok újonc gyűlik össze" - tette hozzá.

A korosztályos vb-vel párhuzamosan, szombaton és vasárnap a profi csapatokat felvonultató World Tour ötödik állomását is lebonyolítják a Kossuth téren, a mezőnyben ott lesz a tavaly Debrecenben győztes Ub és a 2021-es bajnok, szintén szerb Liman is.

A mérkőzésekre a belépés ezúttal is ingyenes lesz, telt ház esetén pedig az aréna mellett álló óriás kivetítőn is lehet majd követni az eseményeket.
   

 A vb-csoportkör magyar műsora:
    ----------------------------------
    kedd, nők:
Magyarország-Franciaország 17.50
Magyarország-Mexikó 19.55

    szerda, férfiak:
Magyarország-Szerbia 10.15
Magyarország-Németország 12.45

    csütörtök, nők:
Magyarország-Hollandia 12.10
Magyarország-Üzbegisztán 14.00

    péntek, férfiak:
Magyarország-Trinidad és Tobago 13.00
Magyarország-Egyiptom 15.15

Az U18-as világbajnokság teljes menetrendje a nemzetközi kosárlabda szövetség honlapján teljes egészében megtalálható